Zum Inhalt springen

Ungarisch/Ungarisch-Lesebuch-Dialoge/Freunde und Bekannte - Teil 5

Links hinzufügen
Aus Wikibooks


Dialoge - Freunde und Bekannte. - Barátok és ismerősök.

[Bearbeiten]
jeweils ein Dialog und eine Geschichte zum Dialog

Teil 1

[Bearbeiten]
Párbeszéd - Dialog:
(London, 1900. Egy forgalmas pályaudvari étteremben John Wilkins egy kis asztalnál ül, teát iszik, és újságot olvas. A helyiségben halk beszélgetések hallatszanak, de senki sem zavar másokat. Hirtelen egy fiatalember lép be, leveszi a kabátját, és határozottan leül John asztalához.)
Henry Carter: Jó estét, uram! Henry Carter vagyok Bostonból. Örülök, hogy megismerhetem.
John Wilkins: (meglepetten felnéz) Jó estét...
(John lassan összehajtja az újságját, kissé zavartan nézi a férfit, aki ilyen közvetlenül ült mellé.)
John Wilkins: Öhm... Érdekes. Ön mindig így mutatkozik be idegeneknek?
Henry Carter: Természetesen! Amerikában ez teljesen normális.
John Wilkins: (kissé mereven) Angliában általában egy harmadik félnek kell bemutatnia két embert egymásnak.
Henry Carter: (mosolyogva) Ó, igen! Hallottam már erről. De tudja, nálunk, az Egyesült Államokban, ez szinte lehetetlen lenne. Az ország olyan hatalmas, hogy ritkán van valaki, aki bemutathatná az embereket egymásnak. Szóval mi magunk intézzük el.
John Wilkins: Érdekes megközelítés.
Henry Carter: Látja? Néha érdemes új dolgokat kipróbálni!
(Kis szünet következik, Carter kényelmesen hátradől, és a pincér után néz.)
Henry Carter: Megkínálhatom egy teával, uram? Esetleg egy brandyvel? Nálunk azt mondják, egy új ismeretséget mindig egy ital pecsétel meg.
John Wilkins: (felvonja a szemöldökét) Nos, itt Angliában egy ismeretséget általában egy harmadik fél ajánlása hitelesít... De ha ez az ön szokása, akkor egy teát elfogadok.
Henry Carter: Kiváló! (int a pincérnek) Két teát, kérem. És valami süteményt is.
(John csendben figyeli Cartert, aki magabiztosan, mindenféle formaiság nélkül kommunikál a pincérrel. Egy pillanatig még mindig idegenkedik ettől a közvetlenségtől, de lassan érdeklődés ébred benne.)
John Wilkins: Ha megkérdezhetem, Mr. Carter – mi járatban van Angliában?
Henry Carter: Üzleti ügyben vagyok itt. Apámnak van egy kereskedelmi vállalata, amely pamuttal és gépekkel foglalkozik. Európában keresünk új partnereket. És ön?
John Wilkins: Jogász vagyok. Egy londoni ügyvédi irodában dolgozom, de most Liverpoolba tartok, hogy egy örökösödési ügyet intézzek el.
Henry Carter: (érdeklődve) Ügyvéd! Gondolom, az ön szakmájában különösen fontos a formalitások és az etikett betartása.
John Wilkins: Így van. Egy jól működő kapcsolati háló az alapja a sikernek.
Henry Carter: És mégis, Amerikában ez a hálózat másképp működik – kevésbé formálisan, mégis hatékonyan.
John Wilkins: Lehet... De Angliában a távolságtartás a bizalom alapja. Itt az emberek megfontoltan adják ki magukat másoknak.
Henry Carter: Mi pedig Amerikában szinte azonnal megosztjuk a történeteinket – néha talán túl gyorsan is!
(A pincér kihozza a teákat és a süteményeket. Carter elégedetten dörzsöli össze a kezeit.)
Henry Carter: Kíváncsi vagyok, vajon élvezné-e az életet Amerikában, Mr. Wilkins.
John Wilkins: (elmosolyodik) Hát... Nem vagyok benne biztos.
Henry Carter: Képzelje el: egy hely, ahol bárki bárkivel szóba elegyedhet, ahol nincsenek merev társadalmi szabályok. Mit gondol?
John Wilkins: Őszintén szólva, kissé kaotikusnak hangzik.
Henry Carter: Vagy éppen izgalmasnak!
(John elgondolkodva kortyol a teájába.)
John Wilkins: Azt hiszem, az igazság valahol középen van. Talán néha egy kis amerikai közvetlenség nem árt...
Henry Carter: (elmosolyodik) És talán nekünk amerikaiaknak sem ártana egy kis angol visszafogottság.
(A két férfi barátságosan elmosolyodik egymásra. A beszélgetés kellemesen folytatódik, és végül Carter feláll, és kezet nyújt.)
Henry Carter: Remélem, hogy ez a véletlen ismeretség nem volt túl kellemetlen az ön számára.
John Wilkins: Épp ellenkezőleg. Talán tényleg érdemes nyitottabbnak lennem.
Henry Carter: Látja? Gyorsan tanul! Talán egyszer ellátogat Amerikába, és saját maga is megtapasztalja.
John Wilkins: Ki tudja? Talán itt az ideje új szokásokat felfedezni.
(A két férfi kézfogással búcsúzik, majd Carter kifizeti a teát. A pályaudvari étterem halk zsibongása tovább folytatódik, miközben mindketten egy új ismeretséggel gazdagodtak – két különböző világból.)
---------
ungarisch - deutsch
---------
London, 1900. Egy forgalmas pályaudvari étteremben John Wilkins egy kis asztalnál ül, teát iszik, és újságot olvas. A helyiségben halk beszélgetések hallatszanak, de senki sem zavar másokat. Hirtelen egy fiatalember lép be, leveszi a kabátját, és határozottan leül John asztalához. - London, 1900. In einem belebten Bahnhofrestaurant sitzt John Wilkins an einem kleinen Tisch, trinkt Tee und liest eine Zeitung. Im Raum sind leise Gespräche zu hören, doch niemand stört den anderen. Plötzlich tritt ein junger Mann ein, zieht seinen Mantel aus und setzt sich entschlossen an Johns Tisch.
Henry Carter: Jó estét, uram! Henry Carter vagyok Bostonból. Örülök, hogy megismerhetem. - Henry Carter: Guten Abend, Sir! Ich bin Henry Carter aus Boston. Freut mich, Sie kennenzulernen.
John Wilkins: (meglepetten felnéz) Jó estét... - John Wilkins: (blickt überrascht auf) Guten Abend ...
(John lassan összehajtja az újságját, kissé zavartan nézi a férfit, aki ilyen közvetlenül ült mellé.) - (John faltet langsam seine Zeitung zusammen und betrachtet den Mann etwas verwirrt, der sich so direkt zu ihm gesetzt hat.)
John Wilkins: Öhm... Érdekes. Ön mindig így mutatkozik be idegeneknek? - John Wilkins: Ähm ... Interessant. Stellen Sie sich immer so Fremden vor?
Henry Carter: Természetesen! Amerikában ez teljesen normális. - Henry Carter: Natürlich! In Amerika ist das ganz normal.
John Wilkins: (kissé mereven) Angliában általában egy harmadik félnek kell bemutatnia két embert egymásnak. - John Wilkins: (etwas steif) In England ist es üblich, dass eine dritte Person zwei Menschen miteinander bekannt macht.
Henry Carter: (mosolyogva) Ó, igen! Hallottam már erről. De tudja, nálunk, az Egyesült Államokban, ez szinte lehetetlen lenne. Az ország olyan hatalmas, hogy ritkán van valaki, aki bemutathatná az embereket egymásnak. Szóval mi magunk intézzük el. - Henry Carter: (lächelt) Oh, ja! Davon habe ich schon gehört. Aber wissen Sie, in den Vereinigten Staaten wäre das fast unmöglich. Das Land ist so riesig, dass selten jemand da ist, der die Leute einander vorstellen könnte. Also machen wir das einfach selbst.
John Wilkins: Érdekes megközelítés. - John Wilkins: Eine interessante Herangehensweise.
Henry Carter: Látja? Néha érdemes új dolgokat kipróbálni! - Henry Carter: Sehen Sie? Manchmal lohnt es sich, neue Dinge auszuprobieren!
(Kis szünet következik, Carter kényelmesen hátradől, és a pincér után néz.) - (Es folgt eine kurze Pause. Carter lehnt sich entspannt zurück und schaut nach dem Kellner.)
Henry Carter: Megkínálhatom egy teával, uram? Esetleg egy brandyvel? Nálunk azt mondják, egy új ismeretséget mindig egy ital pecsétel meg. - Henry Carter: Darf ich Sie auf einen Tee einladen, Sir? Oder vielleicht auf einen Brandy? Bei uns sagt man, eine neue Bekanntschaft besiegelt man immer mit einem Getränk.
John Wilkins: (felvonja a szemöldökét) Nos, itt Angliában egy ismeretséget általában egy harmadik fél ajánlása hitelesít... De ha ez az ön szokása, akkor egy teát elfogadok. - John Wilkins: (hebt eine Augenbraue) Nun, hier in England wird eine Bekanntschaft üblicherweise durch die Empfehlung einer dritten Person bestätigt ... Aber wenn das Ihre Gewohnheit ist, nehme ich gerne einen Tee.
Henry Carter: Kiváló! (int a pincérnek) Két teát, kérem. És valami süteményt is. - Henry Carter: Hervorragend! (winkt dem Kellner) Zwei Tees, bitte. Und etwas Gebäck dazu.
(John csendben figyeli Cartert, aki magabiztosan, mindenféle formaiság nélkül kommunikál a pincérrel. Egy pillanatig még mindig idegenkedik ettől a közvetlenségtől, de lassan érdeklődés ébred benne.) - (John beobachtet Carter schweigend, der selbstbewusst und ohne jegliche Förmlichkeit mit dem Kellner spricht. Einen Moment lang ist ihm diese Direktheit noch fremd, doch langsam wächst seine Neugier.)
John Wilkins: Ha megkérdezhetem, Mr. Carter – mi járatban van Angliában? - John Wilkins: Wenn ich fragen darf, Mr. Carter – was führt Sie nach England?
Henry Carter: Üzleti ügyben vagyok itt. Apámnak van egy kereskedelmi vállalata, amely pamuttal és gépekkel foglalkozik. Európában keresünk új partnereket. És ön? - Henry Carter: Ich bin geschäftlich hier. Mein Vater besitzt eine Handelsgesellschaft, die mit Baumwolle und Maschinen handelt. Wir suchen neue Partner in Europa. Und Sie?
John Wilkins: Jogász vagyok. Egy londoni ügyvédi irodában dolgozom, de most Liverpoolba tartok, hogy egy örökösödési ügyet intézzek el. - John Wilkins: Ich bin Jurist. Ich arbeite in einer Londoner Anwaltskanzlei, aber ich bin auf dem Weg nach Liverpool, um eine Erbschaftsangelegenheit zu regeln.
---------
deutsch
---------
London, 1900. In einem belebten Bahnhofrestaurant sitzt John Wilkins an einem kleinen Tisch, trinkt Tee und liest eine Zeitung. Im Raum sind leise Gespräche zu hören, doch niemand stört den anderen. Plötzlich tritt ein junger Mann ein, zieht seinen Mantel aus und setzt sich entschlossen an Johns Tisch.
Henry Carter: Guten Abend, Sir! Ich bin Henry Carter aus Boston. Freut mich, Sie kennenzulernen.
John Wilkins: (blickt überrascht auf) Guten Abend ...
(John faltet langsam seine Zeitung zusammen und betrachtet den Mann etwas verwirrt, der sich so direkt zu ihm gesetzt hat.)
John Wilkins: Ähm ... Interessant. Stellen Sie sich immer so Fremden vor?
Henry Carter: Natürlich! In Amerika ist das ganz normal.
John Wilkins: (etwas steif) In England ist es üblich, dass eine dritte Person zwei Menschen miteinander bekannt macht.
Henry Carter: (lächelt) Oh, ja! Davon habe ich schon gehört. Aber wissen Sie, in den Vereinigten Staaten wäre das fast unmöglich. Das Land ist so riesig, dass selten jemand da ist, der die Leute einander vorstellen könnte. Also machen wir das einfach selbst.
John Wilkins: Eine interessante Herangehensweise.
Henry Carter: Sehen Sie? Manchmal lohnt es sich, neue Dinge auszuprobieren!
(Es folgt eine kurze Pause. Carter lehnt sich entspannt zurück und schaut nach dem Kellner.)
Henry Carter: Darf ich Sie auf einen Tee einladen, Sir? Oder vielleicht auf einen Brandy? Bei uns sagt man, eine neue Bekanntschaft besiegelt man immer mit einem Getränk.
John Wilkins: (hebt eine Augenbraue) Nun, hier in England wird eine Bekanntschaft üblicherweise durch die Empfehlung einer dritten Person bestätigt ... Aber wenn das Ihre Gewohnheit ist, nehme ich gerne einen Tee.
Henry Carter: Hervorragend! (winkt dem Kellner) Zwei Tees, bitte. Und etwas Gebäck dazu.
(John beobachtet Carter schweigend, der selbstbewusst und ohne jegliche Förmlichkeit mit dem Kellner spricht. Einen Moment lang ist ihm diese Direktheit noch fremd, doch langsam wächst seine Neugier.)
John Wilkins: Wenn ich fragen darf, Mr. Carter – was führt Sie nach England?
Henry Carter: Ich bin geschäftlich hier. Mein Vater besitzt eine Handelsgesellschaft, die mit Baumwolle und Maschinen handelt. Wir suchen neue Partner in Europa. Und Sie?
John Wilkins: Ich bin Jurist. Ich arbeite in einer Londoner Anwaltskanzlei, aber ich bin auf dem Weg nach Liverpool, um eine Erbschaftsangelegenheit zu regeln.
Henry Carter: (interessiert) Ein Anwalt! Ich nehme an, in Ihrem Beruf sind Förmlichkeit und Etikette besonders wichtig.
John Wilkins: Ganz genau. Ein gut funktionierendes Beziehungsnetzwerk ist die Grundlage des Erfolgs.
Henry Carter: Und doch funktioniert dieses Netzwerk in Amerika ganz anders – weniger formell, aber dennoch effektiv.
John Wilkins: Vielleicht ... Doch in England ist Zurückhaltung die Grundlage des Vertrauens. Hier geben die Menschen sich anderen nur wohlüberlegt preis.
Henry Carter: Und wir in Amerika teilen unsere Geschichten fast sofort – manchmal vielleicht sogar zu schnell!
(Der Kellner bringt die Tees und das Gebäck. Carter reibt sich zufrieden die Hände.)
Henry Carter: Ich frage mich, ob Ihnen das Leben in Amerika gefallen würde, Mr. Wilkins.
John Wilkins: (lächelt) Nun ... Da bin ich mir nicht sicher.
Henry Carter: Stellen Sie sich vor: ein Ort, an dem jeder mit jedem ins Gespräch kommen kann, ohne starre gesellschaftliche Regeln. Was denken Sie?
John Wilkins: Ehrlich gesagt, das klingt etwas chaotisch.
Henry Carter: Oder vielleicht aufregend!
(John nimmt nachdenklich einen Schluck Tee.)
John Wilkins: Ich glaube, die Wahrheit liegt irgendwo dazwischen. Vielleicht würde ein wenig amerikanische Direktheit manchmal nicht schaden ...
Henry Carter: (lächelt) Und vielleicht würde uns Amerikanern ein wenig englische Zurückhaltung auch guttun.
(Die beiden Männer lächeln sich freundlich an. Das Gespräch verläuft angenehm weiter, bis Carter schließlich aufsteht und John die Hand reicht.)
Henry Carter: Ich hoffe, diese zufällige Bekanntschaft war nicht zu unangenehm für Sie.
John Wilkins: Ganz im Gegenteil. Vielleicht sollte ich wirklich offener sein.
Henry Carter: Sehen Sie? Sie lernen schnell! Vielleicht besuchen Sie eines Tages Amerika und erleben es selbst.
John Wilkins: Wer weiß? Vielleicht ist es an der Zeit, neue Gewohnheiten zu entdecken.
(Die beiden Männer verabschieden sich mit einem Händedruck, dann bezahlt Carter den Tee. Das leise Stimmengewirr im Bahnhofrestaurant geht weiter, während beide um eine neue Bekanntschaft reicher sind – aus zwei verschiedenen Welten.)
------------------------------------------------
Ismerősök két világban
1. London, 1900. Az állomási étterem tele volt, de a hangulat visszafogott maradt.
2. Urak fekete kalapban újságot olvastak, hölgyek a teájukat kortyolgatták, és alig beszélt valaki idegenekkel.
3. John Wilkins, egy Liverpoolba tartó angol, az egyik kis kerek asztalnál ült és a csatlakozó vonatára várt.
4. Egy fiatalember lépett be, levette a kabátját, és habozás nélkül leült John asztalához.
5. „Jó estét, uram! Henry Carter vagyok Bostonból. Örvendek, hogy megismerhetem.”
6. John zavartan pislogott.
7. Megszokta, hogy mindig egy harmadik személy mutatja be az embereket egymásnak.
8. Angliában udvariatlanságnak számított, ha valaki egyszerűen csak bemutatkozott.
9. Még sosem fordult elő vele, hogy egy idegen ilyen közvetlenül az asztalához ült volna.
10. „Jó estét” – felelte John mereven, és lassan összehajtotta az újságját.
11. „Látom, ön is utazik” – folytatta Carter. „Hová tart?”
12. John habozott.
13. Nem maga a kérdés, hanem annak közvetlensége lepte meg.
14. „Liverpoolba.”
15. Carter bólintott.
16. „Én Manchesterbe, üzleti ügyben.
17. Csodálatosak ezek az állomások, de alig beszélgetnek egymással az utasok!
18. Amerikában ez másképp van.”
19. „Angliában az a szokás, hogy előbb bemutatnak valakit” – magyarázta John óvatosan.
20. „Nem szokás csak úgy megszólítani egy idegent.”
21. Carter nevetett.
22. „Igen, hallottam erről!
23. De tudja, az Egyesült Államokban ez szinte lehetetlen.
24. Az ország olyan nagy, hogy ritkán van jelen egy harmadik fél, aki bemutatná az embereket egymásnak.
25. Ezért inkább mi magunk vesszük a kezünkbe a dolgot.”
26. Johnnak el kellett ismernie, hogy ennek van logikája.
27. Mégis, ez a fajta közvetlenség számára kellemetlennek tűnt.
28. „Érdekes nézőpont.”
29. Carter hátradőlt.
30. „Ó, idővel hozzászokik az ember.
31. És ha nem, akkor marad az udvarias távolságtartás, igaz?”
32. John halványan elmosolyodott.
33. Talán mégis van valami ebben az amerikai nyíltságban, amit nem tud teljesen elutasítani.
34. Rövid csend állt be, miközben Carter eligazgatta a kabátját és körülnézett egy pincér után.
35. „Meghívhatom egy teára, uram? Vagy esetleg egy pohár brandyre?
36. Amerikában azt mondják, egy ismeretséget egy itallal kell megpecsételni.”
37. John felvonta a szemöldökét.
38. „Angliában az ismeretségeket inkább ajánlásokkal vagy egy harmadik fél bevezetésével pecsételjük meg.
39. De rendben, ha ez az önök szokása, kérek egy teát.”
40. „Kitűnő!” – kiáltott fel Carter, és intett a pincérnek.
41. „Két teát kérünk, és hozzon nekünk egy kis süteményt is.”
42. John figyelmesen megfigyelte őt.
43. Carter olyan természetességgel és könnyedséggel viselkedett, ami Angliában tolakodónak számított.
44. De ahelyett, hogy tovább bosszankodott volna rajta, John kezdte érdeklődéssel figyelni asztaltársát.
45. „Ha megkérdezhetem, Mr. Carter – mi járatban van Angliában?”
46. „Üzleti ügyben” – felelte Carter, és előrehajolt.
47. „Apámnak van egy kereskedelmi cége, amely pamuttal és gépekkel foglalkozik.
48. Európát járom, hogy új üzleti partnereket találjak.
49. És ön?”
50. „Jogász vagyok” – mondta John.
51. „Egy londoni ügyvédi irodában dolgozom, de most Liverpoolba utazom, hogy egy örökösödési ügyet intézzek.”
52. „Jogász, igen?
53. Gondolom, az ön szakmájában különösen fontos az etikett és a formalitások betartása.”
54. „Pontosan” – mondta John, és belekortyolt a teájába.
55. „Egy jó kapcsolati háló az üzletünk alapja.”
56. „És mégis, úgy tűnik, Amerikában ez sokkal kevesebb formalitás nélkül is működik.”
57. John elgondolkodott.
58. „Talán.
59. De Angliában az idegenek közötti távolságnak megvan a maga célja.
60. Az ember csak megfontoltan ad bizalmat.”
61. Carter elmosolyodott.
62. „Mi, amerikaiak pedig bőkezűen osztogatjuk – néha túlságosan is.”
63. A beszélgetés kellemesen folyt, még John számára is, aki kezdetben kényelmetlenül érezte magát.
64. A teaóra végén Carter kezet nyújtott neki.
65. „Remélem, véletlenszerű ismeretségünk nem volt túlságosan kellemetlen az ön számára.”
66. John egy pillanatig habozott, majd elfogadta a kézfogást.
67. „Épp ellenkezőleg.
68. Talán egy kis amerikai nyíltság néha nem is olyan rossz dolog.”
69. Carter nevetett.
70. „Látja, gyorsan tanul!
71. Talán egy napon elutazik az Egyesült Államokba, és maga is meggyőződhet róla.”
72. John elmosolyodott.
73. „Ki tudja?
74. Talán itt az ideje, hogy új szokásokat ismerjek meg.”
---------
ungarisch - deutsch
---------
Ismerősök két világban - Bekanntschaften in zwei Welten
1. London, 1900. Az állomási étterem tele volt, de a hangulat visszafogott maradt. - London, 1900. Das Bahnhofsrestaurant war gut besucht, doch die Stimmung blieb gedämpft.
2. Urak fekete kalapban újságot olvastak, hölgyek a teájukat kortyolgatták, és alig beszélt valaki idegenekkel. - Herren mit dunklen Hüten lasen Zeitungen, Damen nippten an ihrem Tee, und kaum jemand sprach ein Wort mit Fremden.
3. John Wilkins, egy Liverpoolba tartó angol, az egyik kis kerek asztalnál ült és a csatlakozó vonatára várt. - John Wilkins, ein Engländer auf dem Weg nach Liverpool, saß an einem der kleinen runden Tische und wartete auf seinen Anschlusszug.
4. Egy fiatalember lépett be, levette a kabátját, és habozás nélkül leült John asztalához. - Ein junger Mann trat ein, zog seinen Mantel aus und ließ sich ohne weiteres Zögern an Johns Tisch nieder.
5. „Jó estét, uram! Henry Carter vagyok Bostonból. Örvendek, hogy megismerhetem.” - „Guten Abend, Sir! Ich bin Henry Carter aus Boston. Freut mich, Sie kennenzulernen.“
6. John zavartan pislogott. - John blinzelte irritiert.
7. Megszokta, hogy mindig egy harmadik személy mutatja be az embereket egymásnak. - Er war es gewohnt, dass jemand Drittes die Vorstellung übernehmen musste.
8. Angliában udvariatlanságnak számított, ha valaki egyszerűen csak bemutatkozott. - In England war es unhöflich, sich einfach selbst bekannt zu machen.
9. Még sosem fordult elő vele, hogy egy idegen ilyen közvetlenül az asztalához ült volna. - Noch nie hatte er erlebt, dass ein Fremder sich so ungezwungen an seinen Tisch setzte.
10. „Jó estét” – felelte John mereven, és lassan összehajtotta az újságját. - „Guten Abend“, erwiderte John steif und faltete seine Zeitung langsam zusammen.
11. „Látom, ön is utazik” – folytatta Carter. „Hová tart?” - „Ich sehe, Sie reisen auch“, fuhr Carter fort. „Wohin geht es?“
12. John habozott. - John zögerte.
13. Nem maga a kérdés, hanem annak közvetlensége lepte meg. - Es war nicht die Frage an sich, sondern die Direktheit, die ihn überraschte.
14. „Liverpoolba.” - „Nach Liverpool.“
15. Carter bólintott. - Carter nickte.
16. „Én Manchesterbe, üzleti ügyben. - „Ich nach Manchester. Geschäftlich.
17. Csodálatosak ezek az állomások, de alig beszélgetnek egymással az utasok! - Herrlich, diese Bahnhöfe hier, aber man spricht ja kaum ein Wort mit seinen Mitreisenden!
18. Amerikában ez másképp van.” - In Amerika ist das anders.“
19. „Angliában az a szokás, hogy előbb bemutatnak valakit” – magyarázta John óvatosan. - „In England ist es üblich, erst vorgestellt zu werden“, erklärte John vorsichtig.
20. „Nem szokás csak úgy megszólítani egy idegent.” - „Man spricht nicht einfach jemanden an, den man nicht kennt.“
21. Carter nevetett. - Carter lachte.
22. „Igen, hallottam erről! - „Ja, das habe ich gehört!
23. De tudja, az Egyesült Államokban ez szinte lehetetlen. - Aber wissen Sie, in den Vereinigten Staaten ist das fast unmöglich.
24. Az ország olyan nagy, hogy ritkán van jelen egy harmadik fél, aki bemutatná az embereket egymásnak. - Das Land ist so groß, dass selten ein Dritter da ist, um zwei Menschen einander bekannt zu machen.
25. Ezért inkább mi magunk vesszük a kezünkbe a dolgot.” - Also nehmen wir das einfach selbst in die Hand.“
26. Johnnak el kellett ismernie, hogy ennek van logikája. - John musste zugeben, dass dies logisch klang.
27. Mégis, ez a fajta közvetlenség számára kellemetlennek tűnt. - Trotzdem fühlte sich diese Art der Direktheit für ihn unangenehm an.
28. „Érdekes nézőpont.” - „Eine interessante Perspektive.“
29. Carter hátradőlt. - Carter lehnte sich zurück.
30. „Ó, idővel hozzászokik az ember. - „Ach, irgendwann gewöhnt man sich dran.
31. És ha nem, akkor marad az udvarias távolságtartás, igaz?” - Und wenn nicht, dann bleibt man eben höflich distanziert, was?“
32. John halványan elmosolyodott. - John erlaubte sich ein schwaches Lächeln.
33. Talán mégis van valami ebben az amerikai nyíltságban, amit nem tud teljesen elutasítani. - Vielleicht lag in dieser amerikanischen Offenheit doch etwas, das er nicht ganz ablehnen konnte.
34. Rövid csend állt be, miközben Carter eligazgatta a kabátját és körülnézett egy pincér után. - Es entstand eine kurze Pause, während Carter seinen Mantel ordnete und sich nach einer Bedienung umsah.
35. „Meghívhatom egy teára, uram? Vagy esetleg egy pohár brandyre? - „Darf ich Ihnen einen Tee bestellen, Sir? Oder vielleicht ein Glas Brandy?
36. Amerikában azt mondják, egy ismeretséget egy itallal kell megpecsételni.” - In Amerika sagt man, eine Bekanntschaft sollte mit einem Drink besiegelt werden.“
37. John felvonta a szemöldökét. - John hob eine Braue.
38. „Angliában az ismeretségeket inkább ajánlásokkal vagy egy harmadik fél bevezetésével pecsételjük meg. - „Hier in England besiegelt man Bekanntschaften meist mit einer Empfehlung oder einer Einführung durch eine dritte Person.
39. De rendben, ha ez az önök szokása, kérek egy teát.” - Aber gut, wenn es Ihr Brauch ist, nehme ich einen Tee.“
40. „Kitűnő!” – kiáltott fel Carter, és intett a pincérnek. - „Ausgezeichnet!“, rief Carter, während er die Bedienung heranwinkte.
41. „Két teát kérünk, és hozzon nekünk egy kis süteményt is.” - „Zwei Tees, bitte. Und bringen Sie uns auch etwas Gebäck.“
42. John figyelmesen megfigyelte őt. - John beobachtete ihn aufmerksam.
43. Carter olyan természetességgel és könnyedséggel viselkedett, ami Angliában tolakodónak számított. - Carter war von einer Selbstverständlichkeit und einer Unbeschwertheit, die in England als aufdringlich galt.
44. De ahelyett, hogy tovább bosszankodott volna rajta, John kezdte érdeklődéssel figyelni asztaltársát. - Doch anstatt sich weiterhin darüber zu ärgern, begann John, sich für seinen Tischnachbarn zu interessieren.
45. „Ha megkérdezhetem, Mr. Carter – mi járatban van Angliában?” - „Wenn ich fragen darf, Mr. Carter – was führt Sie nach England?“
46. „Üzleti ügyben” – felelte Carter, és előrehajolt. - „Geschäfte“, erklärte Carter und lehnte sich vor.
47. „Apámnak van egy kereskedelmi cége, amely pamuttal és gépekkel foglalkozik. - „Mein Vater hat eine Handelsfirma, die mit Baumwolle und Maschinen handelt.
48. Európát járom, hogy új üzleti partnereket találjak. - Ich reise durch Europa, um neue Geschäftspartner zu finden.
49. És ön?” - Und Sie?“
50. „Jogász vagyok” – mondta John. - „Ich bin Jurist“, sagte John.
51. „Egy londoni ügyvédi irodában dolgozom, de most Liverpoolba utazom, hogy egy örökösödési ügyet intézzek.” - „Ich arbeite in einer Kanzlei in London, bin aber auf dem Weg nach Liverpool, um eine Erbschaftsangelegenheit zu klären.“
52. „Jogász, igen? - „Jurist, ja?
53. Gondolom, az ön szakmájában különösen fontos az etikett és a formalitások betartása.” - Ich schätze, in Ihrem Beruf ist es besonders wichtig, sich an Etikette und Formalitäten zu halten.“
54. „Pontosan” – mondta John, és belekortyolt a teájába. - „Ganz recht“, sagte John und nippte an seinem Tee.
55. „Egy jó kapcsolati háló az üzletünk alapja.” - „Ein gutes Netzwerk ist das Fundament unseres Geschäfts.“
56. „És mégis, úgy tűnik, Amerikában ez sokkal kevesebb formalitás nélkül is működik.” - „Und doch, so scheint es mir, funktioniert es in Amerika auch ohne so viel Förmlichkeit.“
57. John elgondolkodott. - John dachte darüber nach.
58. „Talán. - „Vielleicht.
59. De Angliában az idegenek közötti távolságnak megvan a maga célja. - Doch in England hat die Distanz zwischen Fremden ihren Zweck.
60. Az ember csak megfontoltan ad bizalmat.” - Man gibt Vertrauen nur mit Bedacht.“
61. Carter elmosolyodott. - Carter grinste.
62. „Mi, amerikaiak pedig bőkezűen osztogatjuk – néha túlságosan is.” - „Und wir Amerikaner verschenken es großzügig – manchmal zu großzügig, könnte man sagen.“
63. A beszélgetés kellemesen folyt, még John számára is, aki kezdetben kényelmetlenül érezte magát. - Die Unterhaltung verlief angenehm, selbst für John, der sich zu Beginn unwohl gefühlt hatte.
64. A teaóra végén Carter kezet nyújtott neki. - Am Ende der Teestunde reichte Carter ihm die Hand.
65. „Remélem, véletlenszerű ismeretségünk nem volt túlságosan kellemetlen az ön számára.” - „Ich hoffe, unsere zufällige Bekanntschaft war nicht allzu unangenehm für Sie.“
66. John egy pillanatig habozott, majd elfogadta a kézfogást. - John zögerte einen Moment, dann nahm er die Hand.
67. „Épp ellenkezőleg. - „Ganz im Gegenteil.
68. Talán egy kis amerikai nyíltság néha nem is olyan rossz dolog.” - Vielleicht ist ein wenig amerikanische Offenheit manchmal gar nicht so verkehrt.“
69. Carter nevetett. - Carter lachte.
70. „Látja, gyorsan tanul! - „Sehen Sie, Sie lernen schnell!
71. Talán egy napon elutazik az Egyesült Államokba, és maga is meggyőződhet róla.” - Vielleicht reisen Sie eines Tages in die USA und können sich selbst davon überzeugen.“
72. John elmosolyodott. - John schmunzelte.
73. „Ki tudja? - „Wer weiß?
74. Talán itt az ideje, hogy új szokásokat ismerjek meg.” - Vielleicht ist es an der Zeit, neue Gewohnheiten kennenzulernen.“
---------
deutsch
---------
Bekanntschaften in zwei Welten
1. London, 1900. Das Bahnhofsrestaurant war gut besucht, doch die Stimmung blieb gedämpft.
2. Herren mit dunklen Hüten lasen Zeitungen, Damen nippten an ihrem Tee, und kaum jemand sprach ein Wort mit Fremden.
3. John Wilkins, ein Engländer auf dem Weg nach Liverpool, saß an einem der kleinen runden Tische und wartete auf seinen Anschlusszug.
4. Ein junger Mann trat ein, zog seinen Mantel aus und ließ sich ohne weiteres Zögern an Johns Tisch nieder.
5. „Guten Abend, Sir! Ich bin Henry Carter aus Boston. Freut mich, Sie kennenzulernen.“
6. John blinzelte irritiert.
7. Er war es gewohnt, dass jemand Drittes die Vorstellung übernehmen musste.
8. In England war es unhöflich, sich einfach selbst bekannt zu machen.
9. Noch nie hatte er erlebt, dass ein Fremder sich so ungezwungen an seinen Tisch setzte.
10. „Guten Abend“, erwiderte John steif und faltete seine Zeitung langsam zusammen.
11. „Ich sehe, Sie reisen auch“, fuhr Carter fort. „Wohin geht es?“
12. John zögerte.
13. Es war nicht die Frage an sich, sondern die Direktheit, die ihn überraschte.
14. „Nach Liverpool.“
15. Carter nickte.
16. „Ich nach Manchester. Geschäftlich.
17. Herrlich, diese Bahnhöfe hier, aber man spricht ja kaum ein Wort mit seinen Mitreisenden!
18. In Amerika ist das anders.“
19. „In England ist es üblich, erst vorgestellt zu werden“, erklärte John vorsichtig.
20. „Man spricht nicht einfach jemanden an, den man nicht kennt.“
21. Carter lachte.
22. „Ja, das habe ich gehört!
23. Aber wissen Sie, in den Vereinigten Staaten ist das fast unmöglich.
24. Das Land ist so groß, dass selten ein Dritter da ist, um zwei Menschen einander bekannt zu machen.
25. Also nehmen wir das einfach selbst in die Hand.“
26. John musste zugeben, dass dies logisch klang.
27. Trotzdem fühlte sich diese Art der Direktheit für ihn unangenehm an.
28. „Eine interessante Perspektive.“
29. Carter lehnte sich zurück.
30. „Ach, irgendwann gewöhnt man sich dran.
31. Und wenn nicht, dann bleibt man eben höflich distanziert, was?“
32. John erlaubte sich ein schwaches Lächeln.
33. Vielleicht lag in dieser amerikanischen Offenheit doch etwas, das er nicht ganz ablehnen konnte.
34. Es entstand eine kurze Pause, während Carter seinen Mantel ordnete und sich nach einer Bedienung umsah.
35. „Darf ich Ihnen einen Tee bestellen, Sir? Oder vielleicht ein Glas Brandy?
36. In Amerika sagt man, eine Bekanntschaft sollte mit einem Drink besiegelt werden.“
37. John hob eine Braue.
38. „Hier in England besiegelt man Bekanntschaften meist mit einer Empfehlung oder einer Einführung durch eine dritte Person.
39. Aber gut, wenn es Ihr Brauch ist, nehme ich einen Tee.“
40. „Ausgezeichnet!“, rief Carter, während er die Bedienung heranwinkte.
41. „Zwei Tees, bitte. Und bringen Sie uns auch etwas Gebäck.“
42. John beobachtete ihn aufmerksam.
43. Carter war von einer Selbstverständlichkeit und einer Unbeschwertheit, die in England als aufdringlich galt.
44. Doch anstatt sich weiterhin darüber zu ärgern, begann John, sich für seinen Tischnachbarn zu interessieren.
45. „Wenn ich fragen darf, Mr. Carter – was führt Sie nach England?“
46. „Geschäfte“, erklärte Carter und lehnte sich vor.
47. „Mein Vater hat eine Handelsfirma, die mit Baumwolle und Maschinen handelt.
48. Ich reise durch Europa, um neue Geschäftspartner zu finden.
49. Und Sie?“
50. „Ich bin Jurist“, sagte John.
51. „Ich arbeite in einer Kanzlei in London, bin aber auf dem Weg nach Liverpool, um eine Erbschaftsangelegenheit zu klären.“
52. „Jurist, ja?
53. Ich schätze, in Ihrem Beruf ist es besonders wichtig, sich an Etikette und Formalitäten zu halten.“
54. „Ganz recht“, sagte John und nippte an seinem Tee.
55. „Ein gutes Netzwerk ist das Fundament unseres Geschäfts.“
56. „Und doch, so scheint es mir, funktioniert es in Amerika auch ohne so viel Förmlichkeit.“
57. John dachte darüber nach.
58. „Vielleicht.
59. Doch in England hat die Distanz zwischen Fremden ihren Zweck.
60. Man gibt Vertrauen nur mit Bedacht.“
61. Carter grinste.
62. „Und wir Amerikaner verschenken es großzügig – manchmal zu großzügig, könnte man sagen.“
63. Die Unterhaltung verlief angenehm, selbst für John, der sich zu Beginn unwohl gefühlt hatte.
64. Am Ende der Teestunde reichte Carter ihm die Hand.
65. „Ich hoffe, unsere zufällige Bekanntschaft war nicht allzu unangenehm für Sie.“
66. John zögerte einen Moment, dann nahm er die Hand.
67. „Ganz im Gegenteil.
68. Vielleicht ist ein wenig amerikanische Offenheit manchmal gar nicht so verkehrt.“
69. Carter lachte.
70. „Sehen Sie, Sie lernen schnell!
71. Vielleicht reisen Sie eines Tages in die USA und können sich selbst davon überzeugen.“
72. John schmunzelte.
73. „Wer weiß?
74. Vielleicht ist es an der Zeit, neue Gewohnheiten kennenzulernen.“

Teil 2

[Bearbeiten]
Párbeszéd - Dialog:
Éva: Furcsa érzésem van... mintha valaki figyelne.
(Éva körülnéz, majd hirtelen megáll.)
Éva: Péter? Ez tényleg te vagy?
Péter: Éva? Hát ez hihetetlen! Mióta nem láttalak?
Éva: Legalább tizenöt éve! Nem is hiszem el.
Péter: Hogy vagy? Mit csinálsz mostanában?
Éva: Itt élek a városban. És te?
Péter: Én üzleti úton vagyok itt, de amúgy Hamburgban élek.
Éva: Hamburg? Az messze van. Nem is tudtam, hogy elköltöztél.
Péter: Igen, már évekkel ezelőtt. És te? Mindig is itt éltél?
Éva: Nem, én is költöztem néhányszor. De végül visszatértem.
Péter: Érdekes... Mintha visszatérnénk a régi időkbe.
Éva: Igen, az egyetemi évek... Emlékszel, mennyit tanultunk együtt?
Péter: Persze! És arra is, hogy mindig te segítettél a jegyzeteimmel, amikor lemaradtam.
Éva: És te mindig utolsó pillanatban kezdtél el készülni a vizsgákra!
Péter: De valahogy mindig sikerült!
Éva: Igen, de nem tudom, hogy csináltad!
Péter: Tudod mit? Üljünk be valahová és beszélgessünk kicsit! Meghívlak egy kávéra.
Éva: Hmm... még vásárolnom kellene...
Péter: Ugyan már, mikor futunk össze így újra? Csak egy kávé!
Éva: Jó, legyen. Úgysem találkozik az ember minden nap egy régi ismerőssel.
(Leülnek egy kávézó teraszára.)
Péter: Komolyan mondom, alig változtál!
Éva: Te sem, csak egy-két ránc a szemed körül... de az jól áll!
Péter: Köszönöm! Az évek nyomot hagynak, de belül még mindig ugyanaz az ember vagyok.
Éva: Én is így érzem. De furcsa, hogy az élet mennyire elsodor embereket egymástól.
Péter: Igen... Egy időben azt gondoltam, hogy az egyetemi ismeretségek örökre megmaradnak. De aztán jön a munka, a család, az új városok... és egyszer csak eltűnnek az emberek az életünkből.
Éva: Aztán meg egy napon csak úgy újra felbukkannak. Mint ma.
Péter: Pontosan! És ki tudja, lehet, hogy most már nem is tűnünk el újra.
Éva: Talán... Ki tudja, mit hoz a jövő?
Péter: Egy biztos: most van egy óránk, és azt kellemes beszélgetéssel tölthetjük el!
Éva: Igazad van. Akkor mesélj, mi történt veled az elmúlt tizenöt évben?
Péter: Hosszú történet... De van időnk, ugye?
Éva: Igen, most már van.
---------
ungarisch - deutsch
---------
Éva: Furcsa érzésem van... mintha valaki figyelne. - Éva: Ich habe ein seltsames Gefühl ... als würde mich jemand beobachten.
(Éva körülnéz, majd hirtelen megáll.) - (Éva schaut sich um und bleibt plötzlich stehen.)
Éva: Péter? Ez tényleg te vagy? - Éva: Péter? Bist du das wirklich?
Péter: Éva? Hát ez hihetetlen! Mióta nem láttalak? - Péter: Éva? Das ist ja unglaublich! Wie lange haben wir uns nicht gesehen?
Éva: Legalább tizenöt éve! Nem is hiszem el. - Éva: Mindestens fünfzehn Jahre! Ich kann es kaum glauben.
Péter: Hogy vagy? Mit csinálsz mostanában? - Péter: Wie geht es dir? Was machst du heutzutage?
Éva: Itt élek a városban. És te? - Éva: Ich lebe hier in der Stadt. Und du?
Péter: Én üzleti úton vagyok itt, de amúgy Hamburgban élek. - Péter: Ich bin geschäftlich hier, aber eigentlich lebe ich in Hamburg.
Éva: Hamburg? Az messze van. Nem is tudtam, hogy elköltöztél. - Éva: Hamburg? Das ist weit weg. Ich wusste gar nicht, dass du umgezogen bist.
Péter: Igen, már évekkel ezelőtt. És te? Mindig is itt éltél? - Péter: Ja, schon vor Jahren. Und du? Hast du immer hier gelebt?
Éva: Nem, én is költöztem néhányszor. De végül visszatértem. - Éva: Nein, ich bin auch ein paar Mal umgezogen. Aber am Ende bin ich zurückgekehrt.
Péter: Érdekes... Mintha visszatérnénk a régi időkbe. - Péter: Interessant ... Als ob wir in die alte Zeit zurückkehren würden.
Éva: Igen, az egyetemi évek... Emlékszel, mennyit tanultunk együtt? - Éva: Ja, die Unijahre ... Erinnerst du dich, wie viel wir zusammen gelernt haben?
Péter: Persze! És arra is, hogy mindig te segítettél a jegyzeteimmel, amikor lemaradtam. - Péter: Natürlich! Und auch daran, dass du mir immer mit meinen Notizen geholfen hast, wenn ich den Anschluss verpasst hatte.
Éva: És te mindig utolsó pillanatban kezdtél el készülni a vizsgákra! - Éva: Und du hast immer erst in letzter Minute angefangen, für die Prüfungen zu lernen!
Péter: De valahogy mindig sikerült! - Péter: Aber irgendwie hat es immer geklappt!
Éva: Igen, de nem tudom, hogy csináltad! - Éva: Ja, aber ich weiß bis heute nicht, wie du das gemacht hast!
Péter: Tudod mit? Üljünk be valahová és beszélgessünk kicsit! Meghívlak egy kávéra. - Péter: Weißt du was? Lass uns irgendwohin setzen und ein bisschen plaudern! Ich lade dich auf einen Kaffee ein.
Éva: Hmm... még vásárolnom kellene... - Éva: Hm ... Eigentlich müsste ich noch einkaufen ...
Péter: Ugyan már, mikor futunk össze így újra? Csak egy kávé! - Péter: Ach komm schon, wann laufen wir uns schon mal wieder über den Weg? Nur ein Kaffee!
Éva: Jó, legyen. Úgysem találkozik az ember minden nap egy régi ismerőssel. - Éva: Gut, einverstanden. Schließlich trifft man nicht jeden Tag eine alte Bekanntschaft.
(Leülnek egy kávézó teraszára.) - (Sie setzen sich auf die Terrasse eines Cafés.)
Péter: Komolyan mondom, alig változtál! - Péter: Ehrlich gesagt, du hast dich kaum verändert!
Éva: Te sem, csak egy-két ránc a szemed körül... de az jól áll! - Éva: Du auch nicht, nur ein paar Falten um die Augen ... aber die stehen dir gut!
Péter: Köszönöm! Az évek nyomot hagynak, de belül még mindig ugyanaz az ember vagyok. - Péter: Danke! Die Jahre hinterlassen ihre Spuren, aber innerlich bin ich immer noch derselbe.
Éva: Én is így érzem. De furcsa, hogy az élet mennyire elsodor embereket egymástól. - Éva: Ich fühle mich auch so. Aber es ist seltsam, wie das Leben Menschen auseinander treibt.
Péter: Igen... Egy időben azt gondoltam, hogy az egyetemi ismeretségek örökre megmaradnak. De aztán jön a munka, a család, az új városok... és egyszer csak eltűnnek az emberek az életünkből. - Péter: Ja ... Früher dachte ich, dass Unifreundschaften ewig halten. Aber dann kommen Arbeit, Familie, neue Städte ... und plötzlich verschwinden die Leute aus unserem Leben.
Éva: Aztán meg egy napon csak úgy újra felbukkannak. Mint ma. - Éva: Und dann tauchen sie eines Tages einfach wieder auf. So wie heute.
Péter: Pontosan! És ki tudja, lehet, hogy most már nem is tűnünk el újra. - Péter: Genau! Und wer weiß, vielleicht verschwinden wir diesmal nicht wieder.
Éva: Talán... Ki tudja, mit hoz a jövő? - Éva: Vielleicht ... Wer weiß, was die Zukunft bringt?
Péter: Egy biztos: most van egy óránk, és azt kellemes beszélgetéssel tölthetjük el! - Péter: Eins ist sicher: Jetzt haben wir eine Stunde Zeit, und die können wir mit einem schönen Gespräch verbringen!
Éva: Igazad van. Akkor mesélj, mi történt veled az elmúlt tizenöt évben? - Éva: Da hast du recht. Also erzähl, was ist in den letzten fünfzehn Jahren mit dir passiert?
Péter: Hosszú történet... De van időnk, ugye? - Péter: Eine lange Geschichte ... Aber wir haben ja Zeit, oder?
Éva: Igen, most már van. - Éva: Ja, jetzt haben wir sie.
---------
deutsch
---------
Éva: Ich habe ein seltsames Gefühl ... als würde mich jemand beobachten.
(Éva schaut sich um und bleibt plötzlich stehen.)
Éva: Péter? Bist du das wirklich?
Péter: Éva? Das ist ja unglaublich! Wie lange haben wir uns nicht gesehen?
Éva: Mindestens fünfzehn Jahre! Ich kann es kaum glauben.
Péter: Wie geht es dir? Was machst du heutzutage?
Éva: Ich lebe hier in der Stadt. Und du?
Péter: Ich bin geschäftlich hier, aber eigentlich lebe ich in Hamburg.
Éva: Hamburg? Das ist weit weg. Ich wusste gar nicht, dass du umgezogen bist.
Péter: Ja, schon vor Jahren. Und du? Hast du immer hier gelebt?
Éva: Nein, ich bin auch ein paar Mal umgezogen. Aber am Ende bin ich zurückgekehrt.
Péter: Interessant ... Als ob wir in die alte Zeit zurückkehren würden.
Éva: Ja, die Unijahre ... Erinnerst du dich, wie viel wir zusammen gelernt haben?
Péter: Natürlich! Und auch daran, dass du mir immer mit meinen Notizen geholfen hast, wenn ich den Anschluss verpasst hatte.
Éva: Und du hast immer erst in letzter Minute angefangen, für die Prüfungen zu lernen!
Péter: Aber irgendwie hat es immer geklappt!
Éva: Ja, aber ich weiß bis heute nicht, wie du das gemacht hast!
Péter: Weißt du was? Lass uns irgendwohin setzen und ein bisschen plaudern! Ich lade dich auf einen Kaffee ein.
Éva: Hm ... Eigentlich müsste ich noch einkaufen ...
Péter: Ach komm schon, wann laufen wir uns schon mal wieder über den Weg? Nur ein Kaffee!
Éva: Gut, einverstanden. Schließlich trifft man nicht jeden Tag eine alte Bekanntschaft.
(Sie setzen sich auf die Terrasse eines Cafés.)
Péter: Ehrlich gesagt, du hast dich kaum verändert!
Éva: Du auch nicht, nur ein paar Falten um die Augen ... aber die stehen dir gut!
Péter: Danke! Die Jahre hinterlassen ihre Spuren, aber innerlich bin ich immer noch derselbe.
Éva: Ich fühle mich auch so. Aber es ist seltsam, wie das Leben Menschen auseinander treibt.
Péter: Ja ... Früher dachte ich, dass Unifreundschaften ewig halten. Aber dann kommen Arbeit, Familie, neue Städte ... und plötzlich verschwinden die Leute aus unserem Leben.
Éva: Und dann tauchen sie eines Tages einfach wieder auf. So wie heute.
Péter: Genau! Und wer weiß, vielleicht verschwinden wir diesmal nicht wieder.
Éva: Vielleicht ... Wer weiß, was die Zukunft bringt?
Péter: Eins ist sicher: Jetzt haben wir eine Stunde Zeit, und die können wir mit einem schönen Gespräch verbringen!
Éva: Da hast du recht. Also erzähl, was ist in den letzten fünfzehn Jahren mit dir passiert?
Péter: Eine lange Geschichte ... Aber wir haben ja Zeit, oder?
Éva: Ja, jetzt haben wir sie.
------------------------------------------------
Ismerős arcok
1. Amikor Éva azon a délutánon a sétálóutcán sétált, furcsa nyugtalanságot érzett.
2. Valami volt a levegőben – vagy inkább valaki.
3. Olyan érzése volt, mintha figyelnék.
4. Hirtelen megtorpant.
5. Az utca túloldalán, egy kis kávézó előtt egy férfi állt.
6. Ismerősnek tűnt, de Éva nem tudta azonnal hová tenni.
7. Sötét haj, keskeny arcél, feltűnő szemüveg.
8. A szíve hevesebben vert.
9. Csak nem...?
10. „Péter?” – mormolta halkan.
11. A férfi észrevette a tekintetét.
12. Egy pillanatra habozott, aztán elmosolyodott és elindult felé.
13. „Éva? Ez nem lehet igaz! Milyen régen volt már!”
14. Éva bizonytalanul nevetett.
15. „Tizenöt év, legalább.”
16. Péter egy régi ismerős volt az egyetemről.
17. Akkoriban néhány szemináriumra együtt jártak, néha együtt tanultak, de sosem voltak igazán közeli barátok.
18. Mégis, Éva hirtelen visszacsöppent azokba az időkbe.
19. „Mit csinálsz itt?” – kérdezte kíváncsian.
20. „Most már itt élek. És te?”
21. „Üzleti úton vagyok itt, de valójában Hamburgban lakom.”
22. Tovább beszélgettek, felidéztek közös emlékeket.
23. Péter alig változott, csak néhány ránc lett több a szeme körül.
24. „Igyunk meg egy kávét!” – javasolta.
25. Éva habozott.
26. Volt ideje?
27. Tulajdonképpen még be kellett vásárolnia, de mikor találkozik az ember véletlenül egy régi ismerőssel?
28. „Jó ötlet” – mondta végül.
29. Amikor leültek, Éva ráébredt, milyen különös, hogy egyes emberek egyszer csak eltűnnek az életünkből...
30. ...és aztán hirtelen újra felbukkannak.
31. Talán Péter ma még csak egy régi ismerős volt.
32. De ki tudja, mi lehet még ebből?
---------
ungarisch - deutsch
---------
Ismerős arcok - Bekannte Gesichter
1. Amikor Éva azon a délutánon a sétálóutcán sétált, furcsa nyugtalanságot érzett. - Als Éva an diesem Nachmittag durch die Fußgängerzone schlenderte, spürte sie eine seltsame Unruhe.
2. Valami volt a levegőben – vagy inkább valaki. - Irgendetwas lag in der Luft – oder besser gesagt, jemand.
3. Olyan érzése volt, mintha figyelnék. - Sie hatte das Gefühl, dass sie beobachtet wurde.
4. Hirtelen megtorpant. - Plötzlich blieb sie stehen.
5. Az utca túloldalán, egy kis kávézó előtt egy férfi állt. - Auf der anderen Straßenseite, vor einem kleinen Café, stand ein Mann.
6. Ismerősnek tűnt, de Éva nem tudta azonnal hová tenni. - Er wirkte vertraut, aber sie konnte ihn nicht sofort einordnen.
7. Sötét haj, keskeny arcél, feltűnő szemüveg. - Dunkle Haare, schmaler Gesichtsschnitt, eine markante Brille.
8. A szíve hevesebben vert. - Ihr Herz schlug schneller.
9. Csak nem...? - War das nicht...?
10. „Péter?” – mormolta halkan. - „Péter?“ murmelte sie leise.
11. A férfi észrevette a tekintetét. - Der Mann schien ihren Blick zu bemerken.
12. Egy pillanatra habozott, aztán elmosolyodott és elindult felé. - Einen Moment zögerte er, dann lächelte er und kam auf sie zu.
13. „Éva? Ez nem lehet igaz! Milyen régen volt már!” - „Éva? Das gibt’s doch nicht! Wie lange ist das her?“
14. Éva bizonytalanul nevetett. - Sie lachte unsicher.
15. „Tizenöt év, legalább.” - „Fünfzehn Jahre, mindestens.“
16. Péter egy régi ismerős volt az egyetemről. - Péter war ein Bekannter aus Studienzeiten.
17. Akkoriban néhány szemináriumra együtt jártak, néha együtt tanultak, de sosem voltak igazán közeli barátok. - Sie hatten damals einige Seminare zusammen besucht, ab und zu gemeinsam gelernt, aber nie eine enge Freundschaft gehabt.
18. Mégis, Éva hirtelen visszacsöppent azokba az időkbe. - Trotzdem fühlte sie sich sofort in die Zeit zurückversetzt.
19. „Mit csinálsz itt?” – kérdezte kíváncsian. - „Was machst du hier?“ fragte er neugierig.
20. „Most már itt élek. És te?” - „Ich lebe jetzt in der Stadt. Und du?“
21. „Üzleti úton vagyok itt, de valójában Hamburgban lakom.” - „Ich bin geschäftlich hier, aber eigentlich wohne ich in Hamburg.“
22. Tovább beszélgettek, felidéztek közös emlékeket. - Sie plauderten weiter, holten gemeinsame Erinnerungen hervor.
23. Péter alig változott, csak néhány ránc lett több a szeme körül. - Er hatte sich kaum verändert, nur ein paar Falten mehr um die Augen.
24. „Igyunk meg egy kávét!” – javasolta. - „Lass uns doch einen Kaffee trinken“, schlug er vor.
25. Éva habozott. - Éva zögerte.
26. Volt ideje? - Hatte sie Zeit?
27. Tulajdonképpen még be kellett vásárolnia, de mikor találkozik az ember véletlenül egy régi ismerőssel? - Eigentlich musste sie noch einkaufen, aber wann traf man schon zufällig eine alte Bekanntschaft wieder?
28. „Jó ötlet” – mondta végül. - „Gute Idee“, sagte sie schließlich.
29. Amikor leültek, Éva ráébredt, milyen különös, hogy egyes emberek egyszer csak eltűnnek az életünkből... - Während sie sich setzten, wurde ihr bewusst, wie seltsam es war, dass manche Menschen aus dem eigenen Leben verschwinden –
30. ...és aztán hirtelen újra felbukkannak. - und plötzlich wieder auftauchen.
31. Talán Péter ma még csak egy régi ismerős volt. - Vielleicht war er heute nur ein Bekannter.
32. De ki tudja, mi lehet még ebből? - Aber wer wusste schon, was daraus werden konnte?
---------
deutsch
---------
Bekannte Gesichter
1. Als Éva an diesem Nachmittag durch die Fußgängerzone schlenderte, spürte sie eine seltsame Unruhe.
2. Irgendetwas lag in der Luft – oder besser gesagt, jemand.
3. Sie hatte das Gefühl, dass sie beobachtet wurde.
4. Plötzlich blieb sie stehen.
5. Auf der anderen Straßenseite, vor einem kleinen Café, stand ein Mann.
6. Er wirkte vertraut, aber sie konnte ihn nicht sofort einordnen.
7. Dunkle Haare, schmaler Gesichtsschnitt, eine markante Brille.
8. Ihr Herz schlug schneller.
9. War das nicht...?
10. „Péter?“ murmelte sie leise.
11. Der Mann schien ihren Blick zu bemerken.
12. Einen Moment zögerte er, dann lächelte er und kam auf sie zu.
13. „Éva? Das gibt’s doch nicht! Wie lange ist das her?“
14. Sie lachte unsicher.
15. „Fünfzehn Jahre, mindestens.“
16. Péter war ein Bekannter aus Studienzeiten.
17. Sie hatten damals einige Seminare zusammen besucht, ab und zu gemeinsam gelernt, aber nie eine enge Freundschaft gehabt.
18. Trotzdem fühlte sie sich sofort in die Zeit zurückversetzt.
19. „Was machst du hier?“ fragte er neugierig.
20. „Ich lebe jetzt in der Stadt. Und du?“
21. „Ich bin geschäftlich hier, aber eigentlich wohne ich in Hamburg.“
22. Sie plauderten weiter, holten gemeinsame Erinnerungen hervor.
23. Er hatte sich kaum verändert, nur ein paar Falten mehr um die Augen.
24. „Lass uns doch einen Kaffee trinken“, schlug er vor.
25. Éva zögerte.
26. Hatte sie Zeit?
27. Eigentlich musste sie noch einkaufen, aber wann traf man schon zufällig eine alte Bekanntschaft wieder?
28. „Gute Idee“, sagte sie schließlich.
29. Während sie sich setzten, wurde ihr bewusst, wie seltsam es war, dass manche Menschen aus dem eigenen Leben verschwinden –
30. und plötzlich wieder auftauchen.
31. Vielleicht war er heute nur ein Bekannter.
32. Aber wer wusste schon, was daraus werden konnte?

Teil 3

[Bearbeiten]
Párbeszéd - Dialog:
(Thomas leszáll a vonatról, körülnéz, majd elindul a városban.)
Thomas: Milyen furcsa érzés újra itt lenni... annyi minden megváltozott, de néhány dolog még mindig ugyanolyan.
(Megáll egy kis kávézó előtt, és belenéz az ablakon.)
Thomas: Várjunk csak... az ott... nem lehet... Lukas?
(Belép a kávézóba, óvatosan odalép az egyik asztalhoz.)
Thomas: Lukas?
(Lukas felnéz, egy pillanatra meglepődik, majd elmosolyodik.)
Lukas: Thomas! Ezt nem hiszem el!
(Feláll, és megölelik egymást.)
Thomas: Húsz éve, igaz? Vagy még több?
Lukas: Legalább húsz. Te jó ég, mennyi idő eltelt! Ülj le, mesélj!
(Thomas leül, leteszi a kabátját, és körülnéz a kávézóban.)
Thomas: Emlékszel, amikor minden délután egy hasonló kis helyen ültünk és terveztük a jövőnket?
Lukas: Persze! Mindig azt hittük, hogy minden pontosan úgy fog alakulni, ahogy elképzeltük.
Thomas: És aztán az élet másképp hozta...
Lukas: És veled mi történt azóta?
Thomas: Hát, családom lett, két gyerekem van. Egy kisvárosban élünk, nem túl messze innen. És te?
Lukas: Én rengeteget utaztam. Dolgoztam különböző országokban, láttam a világot, de valahogy mindig hiányzott valami...
Thomas: A régi idők?
Lukas: Talán. Az igazi barátok. Az otthon érzése.
Thomas: Tudod, azt hittem, már soha nem látlak.
Lukas: Én is. Néha eszembe jutottál, de aztán jött a következő munka, a következő utazás... és mindig halogattam, hogy írjak vagy keresselek.
Thomas: Az élet ilyen. Mindig van valami, ami fontosabbnak tűnik – aztán rájövünk, hogy a régi barátságok pótolhatatlanok.
Lukas: Emlékszel még, amikor azon a régi motoron jártuk a vidéket?
Thomas: Hogyne! És amikor egyszer elromlott és a semmi közepén ragadtunk?
Lukas: Egy egész éjszakát egy elhagyott pajtában töltöttünk!
Thomas: És csak másnap reggel talált ránk valaki... Egy idős bácsi, aki azt hitte, hogy betörők vagyunk!
Lukas: Micsoda idők voltak!
Thomas: És emlékszel a nyári táborokra? A tábortűznél mesélt rémtörténetekre?
Lukas: Persze! És arra, amikor annyira megijedtél egy árnyéktól, hogy beleestél a patakba?
Thomas: Nem is volt olyan vicces! Majdnem megfagytam!
Lukas: De mi egész éjszaka nevettünk rajta!
Thomas: Jó érzés újra látni téged, Lukas. Mintha az évek el sem teltek volna.
Lukas: Igen... A jó barátságok nem vesznek el, csak néha eltávolodnak. De ha újra találkozunk, minden olyan, mint régen.
Thomas: Tudod mit? Nem várhatunk újabb húsz évet!
Lukas: Egyetértek. Találkozzunk gyakrabban!
Thomas: Mi lenne, ha havonta egyszer itt innánk egy kávét?
Lukas: Tökéletes ötlet!
(Felállnak, kezet ráznak, majd egy gyors öleléssel búcsúznak.)
Thomas: Ne hagyjuk, hogy az élet újra elsodorjon minket!
Lukas: Nem fogjuk! Barátok maradunk, most már tényleg.
---------
ungarisch - deutsch
---------
Thomas: Milyen furcsa érzés újra itt lenni... annyi minden megváltozott, de néhány dolog még mindig ugyanolyan. - Thomas: Ein seltsames Gefühl, wieder hier zu sein ... so vieles hat sich verändert, aber manches ist noch genau wie früher.
(Megáll egy kis kávézó előtt, és belenéz az ablakon.) - (Er bleibt vor einem kleinen Café stehen und schaut durch das Fenster.)
Thomas: Várjunk csak... az ott... nem lehet... Lukas? - Thomas: Moment mal ... das dort ... das kann nicht sein ... Lukas?
(Belép a kávézóba, óvatosan odalép az egyik asztalhoz.) - (Er betritt vorsichtig das Café und geht zu einem der Tische.)
Thomas: Lukas? - Thomas: Lukas?
(Lukas felnéz, egy pillanatra meglepődik, majd elmosolyodik.) - (Lukas blickt auf, ist einen Moment lang überrascht und lächelt dann.)
Lukas: Thomas! Ezt nem hiszem el! - Lukas: Thomas! Das gibt es doch nicht!
(Feláll, és megölelik egymást.) - (Er steht auf, und sie umarmen sich.)
Thomas: Húsz éve, igaz? Vagy még több? - Thomas: Zwanzig Jahre, oder? Oder sogar noch mehr?
Lukas: Legalább húsz. Te jó ég, mennyi idő eltelt! Ülj le, mesélj! - Lukas: Mindestens zwanzig. Mein Gott, wie die Zeit vergeht! Setz dich, erzähl!
(Thomas leül, leteszi a kabátját, és körülnéz a kávézóban.) - (Thomas setzt sich, legt seinen Mantel ab und schaut sich im Café um.)
Thomas: Emlékszel, amikor minden délután egy hasonló kis helyen ültünk és terveztük a jövőnket? - Thomas: Erinnerst du dich, wie wir damals jeden Nachmittag in einem ähnlichen kleinen Café saßen und unsere Zukunft geplant haben?
Lukas: Persze! Mindig azt hittük, hogy minden pontosan úgy fog alakulni, ahogy elképzeltük. - Lukas: Natürlich! Wir dachten immer, dass alles genau so verlaufen würde, wie wir es uns vorgestellt hatten.
Thomas: És aztán az élet másképp hozta... - Thomas: Und dann kam das Leben dazwischen ...
Lukas: És veled mi történt azóta? - Lukas: Und was ist seitdem mit dir passiert?
Thomas: Hát, családom lett, két gyerekem van. Egy kisvárosban élünk, nem túl messze innen. És te? - Thomas: Nun, ich habe eine Familie, zwei Kinder. Wir leben in einer Kleinstadt, nicht allzu weit von hier. Und du?
Lukas: Én rengeteget utaztam. Dolgoztam különböző országokban, láttam a világot, de valahogy mindig hiányzott valami... - Lukas: Ich bin viel gereist. Ich habe in verschiedenen Ländern gearbeitet, die Welt gesehen ... aber irgendwie hat mir immer etwas gefehlt.
Thomas: A régi idők? - Thomas: Die alten Zeiten?
Lukas: Talán. Az igazi barátok. Az otthon érzése. - Lukas: Vielleicht. Die echten Freunde. Das Gefühl, zu Hause zu sein.
Thomas: Tudod, azt hittem, már soha nem látlak. - Thomas: Weißt du, ich dachte, ich würde dich nie wiedersehen.
Lukas: Én is. Néha eszembe jutottál, de aztán jött a következő munka, a következő utazás... és mindig halogattam, hogy írjak vagy keresselek. - Lukas: Ich auch. Manchmal habe ich an dich gedacht, aber dann kam die nächste Arbeit, die nächste Reise ... und ich habe es immer aufgeschoben, dir zu schreiben oder dich zu suchen.
Thomas: Az élet ilyen. Mindig van valami, ami fontosabbnak tűnik – aztán rájövünk, hogy a régi barátságok pótolhatatlanok. - Thomas: So ist das Leben. Es gibt immer etwas, das wichtiger erscheint – bis man erkennt, dass alte Freundschaften unersetzlich sind.
Lukas: Emlékszel még, amikor azon a régi motoron jártuk a vidéket? - Lukas: Erinnerst du dich noch an unser altes Motorradabenteuer?
Thomas: Hogyne! És amikor egyszer elromlott és a semmi közepén ragadtunk? - Thomas: Natürlich! Und daran, wie es einmal kaputtging und wir mitten im Nirgendwo festsaßen?
Lukas: Egy egész éjszakát egy elhagyott pajtában töltöttünk! - Lukas: Wir haben eine ganze Nacht in einer verlassenen Scheune verbracht!
Thomas: És csak másnap reggel talált ránk valaki... Egy idős bácsi, aki azt hitte, hogy betörők vagyunk! - Thomas: Und erst am nächsten Morgen hat uns jemand gefunden ... Ein alter Mann, der dachte, wir wären Einbrecher!
Lukas: Micsoda idők voltak! - Lukas: Was für Zeiten das waren!
Thomas: Jó érzés újra látni téged, Lukas. Mintha az évek el sem teltek volna. - Thomas: Es ist schön, dich wiederzusehen, Lukas. Als ob die Jahre gar nicht vergangen wären.
Lukas: Igen... A jó barátságok nem vesznek el, csak néha eltávolodnak. De ha újra találkozunk, minden olyan, mint régen. - Lukas: Ja ... Wahre Freundschaften verschwinden nicht, sie entfernen sich nur manchmal. Aber wenn man sich wieder trifft, ist alles wie früher.
Thomas: Tudod mit? Nem várhatunk újabb húsz évet! - Thomas: Weißt du was? Wir können nicht wieder zwanzig Jahre warten!
Lukas: Egyetértek. Találkozzunk gyakrabban! - Lukas: Da bin ich ganz deiner Meinung. Wir sollten uns öfter treffen!
Thomas: Mi lenne, ha havonta egyszer itt innánk egy kávét? - Thomas: Wie wäre es, wenn wir uns einmal im Monat hier auf einen Kaffee verabreden?
Lukas: Tökéletes ötlet! - Lukas: Perfekte Idee!
(Felállnak, kezet ráznak, majd egy gyors öleléssel búcsúznak.) - (Sie stehen auf, schütteln sich die Hand und verabschieden sich mit einer kurzen Umarmung.)
Thomas: Ne hagyjuk, hogy az élet újra elsodorjon minket! - Thomas: Lassen wir nicht zu, dass das Leben uns wieder auseinander treibt!
Lukas: Nem fogjuk! Barátok maradunk, most már tényleg. - Lukas: Nein, das werden wir nicht! Diesmal bleiben wir in Kontakt.
---------
deutsch
---------
(Thomas steigt aus dem Zug, schaut sich um und macht sich auf den Weg in die Stadt.)
Thomas: Ein seltsames Gefühl, wieder hier zu sein ... so vieles hat sich verändert, aber manches ist noch genau wie früher.
(Er bleibt vor einem kleinen Café stehen und schaut durch das Fenster.)
Thomas: Moment mal ... das dort ... das kann nicht sein ... Lukas?
(Er betritt vorsichtig das Café und geht zu einem der Tische.)
Thomas: Lukas?
(Lukas blickt auf, ist einen Moment lang überrascht und lächelt dann.)
Lukas: Thomas! Das gibt es doch nicht!
(Er steht auf, und sie umarmen sich.)
Thomas: Zwanzig Jahre, oder? Oder sogar noch mehr?
Lukas: Mindestens zwanzig. Mein Gott, wie die Zeit vergeht! Setz dich, erzähl!
(Thomas setzt sich, legt seinen Mantel ab und schaut sich im Café um.)
Thomas: Erinnerst du dich, wie wir damals jeden Nachmittag in einem ähnlichen kleinen Café saßen und unsere Zukunft geplant haben?
Lukas: Natürlich! Wir dachten immer, dass alles genau so verlaufen würde, wie wir es uns vorgestellt hatten.
Thomas: Und dann kam das Leben dazwischen ...
Lukas: Und was ist seitdem mit dir passiert?
Thomas: Nun, ich habe eine Familie, zwei Kinder. Wir leben in einer Kleinstadt, nicht allzu weit von hier. Und du?
Lukas: Ich bin viel gereist. Ich habe in verschiedenen Ländern gearbeitet, die Welt gesehen ... aber irgendwie hat mir immer etwas gefehlt.
Thomas: Die alten Zeiten?
Lukas: Vielleicht. Die echten Freunde. Das Gefühl, zu Hause zu sein.
Thomas: Weißt du, ich dachte, ich würde dich nie wiedersehen.
Lukas: Ich auch. Manchmal habe ich an dich gedacht, aber dann kam die nächste Arbeit, die nächste Reise ... und ich habe es immer aufgeschoben, dir zu schreiben oder dich zu suchen.
Thomas: So ist das Leben. Es gibt immer etwas, das wichtiger erscheint – bis man erkennt, dass alte Freundschaften unersetzlich sind.
Lukas: Erinnerst du dich noch an unser altes Motorradabenteuer?
Thomas: Natürlich! Und daran, wie es einmal kaputtging und wir mitten im Nirgendwo festsaßen?
Lukas: Wir haben eine ganze Nacht in einer verlassenen Scheune verbracht!
Thomas: Und erst am nächsten Morgen hat uns jemand gefunden ... Ein alter Mann, der dachte, wir wären Einbrecher!
Lukas: Was für Zeiten das waren!
Thomas: Und erinnerst du dich an die Sommerlager? Die Gruselgeschichten am Lagerfeuer?
Lukas: Natürlich! Und daran, wie du dich so sehr vor einem Schatten erschrocken hast, dass du in den Bach gefallen bist?
Thomas: Das war gar nicht so lustig! Ich wäre fast erfroren!
Lukas: Aber wir haben die ganze Nacht darüber gelacht!
Thomas: Es ist schön, dich wiederzusehen, Lukas. Als ob die Jahre gar nicht vergangen wären.
Lukas: Ja ... Wahre Freundschaften verschwinden nicht, sie entfernen sich nur manchmal. Aber wenn man sich wieder trifft, ist alles wie früher.
Thomas: Weißt du was? Wir können nicht wieder zwanzig Jahre warten!
Lukas: Da bin ich ganz deiner Meinung. Wir sollten uns öfter treffen!
Thomas: Wie wäre es, wenn wir uns einmal im Monat hier auf einen Kaffee verabreden?
Lukas: Perfekte Idee!
(Sie stehen auf, schütteln sich die Hand und verabschieden sich mit einer kurzen Umarmung.)
Thomas: Lassen wir nicht zu, dass das Leben uns wieder auseinander treibt!
Lukas: Nein, das werden wir nicht! Diesmal bleiben wir in Kontakt.
----------------------------------------
Régi barátok
1. Hűvös őszi este volt, amikor Thomas leszállt a vonatról.
2. A levegő nedves avar illatát hordozta, és a lámpák hosszú árnyékokat vetettek a macskakövekre.
3. Szorosabbra húzta a kabátját, és körülnézett.
4. A város megváltozott, de néhány ismerős hely megmaradt.
5. Egy kis sarki kávézónál megállt.
6. A nagy üvegablakokon át látni lehetett a meleg fényt és a hangulatos berendezést.
7. Bent ült valaki, aki ismerősnek tűnt.
8. Egy pillanatnyi habozás után belépett a kávézóba.
9. „Lukas?” – kérdezte Thomas óvatosan.
10. Az asztalnál ülő férfi felnézett, a szeme elkerekedett, majd széles mosoly jelent meg az arcán.
11. „Thomas! Ez nem lehet igaz!”
12. Szívélyesen megölelték egymást.
13. Több mint húsz év telt el azóta, hogy utoljára találkoztak.
14. Egykor elválaszthatatlanok voltak, együtt töltötték fiatalságukat, közös álmokat szőttek, terveket kovácsoltak.
15. Aztán az élet, a munka, a távolság elszakította őket egymástól.
16. „Ülj le” – mondta Lukas, és a szabad székre mutatott.
17. „Van mit bepótolnunk.”
18. Az órák szinte észrevétlenül repültek el.
19. Felidézték a régi történeteket, nevettek a múltbeli baklövéseken, és meséltek egymásnak jelenlegi életükről.
20. Thomas családot alapított, Lukas sokat utazott és bejárta a világot.
21. És mégis, érezték, hogy a barátságuk kiállta az idő próbáját.
22. Amikor végül indulni készültek, Thomas megígérte:
23. „Ne hagyjuk, hogy megint évek teljenek el!”
24. Lukas bólintott.
25. „Semmiképpen.”
26. Erőteljes kézfogással búcsúztak el.
27. Az évek talán elmúltak, de a régi barátok mindig barátok maradnak.
---------
ungarisch - deutsch
---------
Régi barátok - Alte Freunde
1. Hűvös őszi este volt, amikor Thomas leszállt a vonatról. - Es war ein kühler Herbstabend, als Thomas aus dem Zug stieg.
2. A levegő nedves avar illatát hordozta, és a lámpák hosszú árnyékokat vetettek a macskakövekre. - Die Luft roch nach feuchtem Laub, und die Laternen warfen lange Schatten auf das Kopfsteinpflaster.
3. Szorosabbra húzta a kabátját, és körülnézett. - Er zog seinen Mantel enger um sich und sah sich um.
4. A város megváltozott, de néhány ismerős hely megmaradt. - Die Stadt hatte sich verändert, doch einige vertraute Orte waren geblieben.
5. Egy kis sarki kávézónál megállt. - An einem kleinen Café an der Ecke hielt er inne.
6. A nagy üvegablakokon át látni lehetett a meleg fényt és a hangulatos berendezést. - Durch die großen Fensterscheiben konnte er das warme Licht und die gemütliche Einrichtung erkennen.
7. Bent ült valaki, aki ismerősnek tűnt. - Dort saß jemand, der ihm bekannt vorkam.
8. Egy pillanatnyi habozás után belépett a kávézóba. - Ein kurzer Moment des Zögerns, dann betrat er das Café.
9. „Lukas?” – kérdezte Thomas óvatosan. - „Lukas?“ fragte Thomas vorsichtig.
10. Az asztalnál ülő férfi felnézett, a szeme elkerekedett, majd széles mosoly jelent meg az arcán. - Der Mann am Tisch sah auf, seine Augen weiteten sich, und dann breitete sich ein Lächeln auf seinem Gesicht aus.
11. „Thomas! Ez nem lehet igaz!” - „Thomas! Das gibt’s doch nicht!“
12. Szívélyesen megölelték egymást. - Sie umarmten sich herzlich.
13. Több mint húsz év telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. - Es waren mehr als zwanzig Jahre vergangen, seit sie sich das letzte Mal gesehen hatten.
14. Egykor elválaszthatatlanok voltak, együtt töltötték fiatalságukat, közös álmokat szőttek, terveket kovácsoltak. - Früher waren sie unzertrennlich gewesen, hatten ihre Jugend gemeinsam verbracht, Träume geteilt, Pläne geschmiedet.
15. Aztán az élet, a munka, a távolság elszakította őket egymástól. - Dann hatten das Leben, die Arbeit, die Entfernung sie auseinandergebracht.
16. „Ülj le” – mondta Lukas, és a szabad székre mutatott. - „Setz dich“, sagte Lukas und deutete auf den freien Stuhl.
17. „Van mit bepótolnunk.” - „Wir haben viel nachzuholen.“
18. Az órák szinte észrevétlenül repültek el. - Stunden vergingen wie im Flug.
19. Felidézték a régi történeteket, nevettek a múltbeli baklövéseken, és meséltek egymásnak jelenlegi életükről. - Sie erinnerten sich an alte Geschichten, lachten über vergangene Missgeschicke und erzählten von ihren heutigen Leben.
20. Thomas családot alapított, Lukas sokat utazott és bejárta a világot. - Thomas hatte eine Familie gegründet, Lukas war viel gereist und hatte die Welt erkundet.
21. És mégis, érezték, hogy a barátságuk kiállta az idő próbáját. - Und doch spürten sie, dass ihre Freundschaft die Zeit überdauert hatte.
22. Amikor végül indulni készültek, Thomas megígérte: - Als sie schließlich aufbrachen, versprach Thomas:
23. „Ne hagyjuk, hogy megint évek teljenek el!” - „Lass uns nicht wieder so viele Jahre warten.“
24. Lukas bólintott. - Lukas nickte.
25. „Semmiképpen.” - „Auf keinen Fall.“
26. Erőteljes kézfogással búcsúztak el. - Mit einem festen Händedruck verabschiedeten sie sich.
27. Az évek talán elmúltak, de a régi barátok mindig barátok maradnak. - Die Jahre mochten vergangen sein, doch alte Freunde blieben immer Freunde.
---------
deutsch
---------
Alte Freunde
1. Es war ein kühler Herbstabend, als Thomas aus dem Zug stieg.
2. Die Luft roch nach feuchtem Laub, und die Laternen warfen lange Schatten auf das Kopfsteinpflaster.
3. Er zog seinen Mantel enger um sich und sah sich um.
4. Die Stadt hatte sich verändert, doch einige vertraute Orte waren geblieben.
5. An einem kleinen Café an der Ecke hielt er inne.
6. Durch die großen Fensterscheiben konnte er das warme Licht und die gemütliche Einrichtung erkennen.
7. Dort saß jemand, der ihm bekannt vorkam.
8. Ein kurzer Moment des Zögerns, dann betrat er das Café.
9. „Lukas?“ fragte Thomas vorsichtig.
10. Der Mann am Tisch sah auf, seine Augen weiteten sich, und dann breitete sich ein Lächeln auf seinem Gesicht aus.
11. „Thomas! Das gibt’s doch nicht!“
12. Sie umarmten sich herzlich.
13. Es waren mehr als zwanzig Jahre vergangen, seit sie sich das letzte Mal gesehen hatten.
14. Früher waren sie unzertrennlich gewesen, hatten ihre Jugend gemeinsam verbracht, Träume geteilt, Pläne geschmiedet.
15. Dann hatten das Leben, die Arbeit, die Entfernung sie auseinandergebracht.
16. „Setz dich“, sagte Lukas und deutete auf den freien Stuhl.
17. „Wir haben viel nachzuholen.“
18. Stunden vergingen wie im Flug.
19. Sie erinnerten sich an alte Geschichten, lachten über vergangene Missgeschicke und erzählten von ihren heutigen Leben.
20. Thomas hatte eine Familie gegründet, Lukas war viel gereist und hatte die Welt erkundet.
21. Und doch spürten sie, dass ihre Freundschaft die Zeit überdauert hatte.
22. Als sie schließlich aufbrachen, versprach Thomas:
23. „Lass uns nicht wieder so viele Jahre warten.“
24. Lukas nickte.
25. „Auf keinen Fall.“
26. Mit einem festen Händedruck verabschiedeten sie sich.
27. Die Jahre mochten vergangen sein, doch alte Freunde blieben immer Freunde.

Teil 4

[Bearbeiten]
Párbeszéd - Dialog:
(Anna egy kávézóba lép be, leveszi a kabátját és helyet foglal az ablak melletti asztalnál. Kint esik az eső, az emberek sietve haladnak el az utcán.)
Anna: Milyen furcsa érzés egy teljesen új városban lenni... Minden olyan idegen.
(A pincér odalép.)
Pincér: Mit hozhatok?
Anna: Egy csésze zöld teát, kérem.
(Anna kifelé bámul, gondolataiba merülve. Hirtelen egy kedves hang szólítja meg.)
Lena: Szia! Szabad ez a hely?
(Anna meglepetten felnéz egy vörös hajú lányra, aki mosolyogva áll az asztal mellett.)
Anna: Igen, persze. Nyugodtan ülj le.
Lena: Köszönöm! Egy forró kávéra van szükségem ebben a borús időben.
(Lena leveszi a kabátját és kényelmesen elhelyezkedik.)
Lena: Egyébként Lena vagyok. Te itt élsz a városban?
Anna: Anna vagyok. Nemrég költöztem ide, még nem ismerek senkit.
Lena: Ó, tényleg? És hogy tetszik eddig a város?
Anna: Őszintén szólva... még kicsit idegennek érzem magam. Minden új, és néha úgy érzem, mintha elvesznék.
Lena: Ismerős érzés! Én itt nőttem fel, de amikor egy évre külföldre mentem, ugyanezt éreztem. Egy teljesen új helyen kezdeni sosem könnyű.
Anna: Igen, épp ezért jöttem ma ki a lakásból. Nem akartam egész nap otthon ülni.
Lena: Helyes döntés! A kávézók mindig jók új emberek megismerésére.
Anna: Te is gyakran jársz ide?
Lena: Igen, ez az egyik kedvenc helyem. Mindig kellemes a hangulat, és itt készítik a legjobb süteményeket. Meg kell kóstolnod a csokis muffint!
Anna: Igazán? Akkor legközelebb kipróbálom.
(A pincér meghozza az italokat.)
Lena: És miért költöztél ide? Munka vagy tanulás miatt?
Anna: Munka miatt. Új állást kaptam egy irodában.
Lena: Az nagyszerű! És hogy érzed magad eddig?
Anna: Kicsit izgulok, még nem ismerem jól a kollégáimat, de remélem, hamar beilleszkedem.
Lena: Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. És ha van kedved, szívesen megmutatom neked a várost.
Anna: Tényleg? Az fantasztikus lenne! Még csak néhány helyet ismerek, és jó lenne tudni, hol vannak a legjobb helyek.
Lena: Holnap délután ráérsz? Megmutathatom a kedvenc parkomat és egy szuper kis könyvesboltot is.
Anna: Holnap délután tökéletes! Már alig várom.
(Mindketten elmosolyodnak, és folytatják a beszélgetést.)
Anna: Köszönöm, hogy megszólítottál. Máris kevésbé érzem magam egyedül ebben a városban.
Lena: Ugyan, ez a legkevesebb! Néha egyetlen beszélgetés is elég ahhoz, hogy otthonosabbnak érezzük magunkat.
(Anna a csészéjére néz, majd ismét Lenára mosolyog.)
Anna: Azt hiszem, ma egy új barátot találtam.
Lena: Én is így érzem. Holnap találkozunk, Anna!
Anna: Igen, találkozunk!
---------
ungarisch - deutsch
---------
Anna: Milyen furcsa érzés egy teljesen új városban lenni... Minden olyan idegen. - Anna: Ein seltsames Gefühl, in einer völlig neuen Stadt zu sein ... Alles ist so fremd.
(A pincér odalép.) - (Der Kellner tritt an den Tisch.)
Pincér: Mit hozhatok? - Kellner: Was darf ich Ihnen bringen?
Anna: Egy csésze zöld teát, kérem. - Anna: Eine Tasse grünen Tee, bitte.
(Anna kifelé bámul, gondolataiba merülve. Hirtelen egy kedves hang szólítja meg.) - (Anna blickt nach draußen, in Gedanken versunken. Plötzlich spricht sie eine freundliche Stimme an.)
Lena: Szia! Szabad ez a hely? - Lena: Hallo! Ist dieser Platz noch frei?
(Anna meglepetten felnéz egy vörös hajú lányra, aki mosolyogva áll az asztal mellett.) - (Anna schaut überrascht auf eine rothaarige junge Frau, die lächelnd neben dem Tisch steht.)
Anna: Igen, persze. Nyugodtan ülj le. - Anna: Ja, natürlich. Setz dich ruhig.
Lena: Köszönöm! Egy forró kávéra van szükségem ebben a borús időben. - Lena: Danke! Ich brauche dringend einen heißen Kaffee bei diesem grauen Wetter.
(Lena leveszi a kabátját és kényelmesen elhelyezkedik.) - (Lena nimmt ihren Mantel ab und macht es sich bequem.)
Lena: Egyébként Lena vagyok. Te itt élsz a városban? - Lena: Übrigens, ich bin Lena. Wohnst du hier in der Stadt?
Anna: Anna vagyok. Nemrég költöztem ide, még nem ismerek senkit. - Anna: Ich bin Anna. Ich bin erst vor Kurzem hergezogen und kenne noch niemanden.
Lena: Ó, tényleg? És hogy tetszik eddig a város? - Lena: Oh, wirklich? Und wie gefällt dir die Stadt bisher?
Anna: Őszintén szólva... még kicsit idegennek érzem magam. Minden új, és néha úgy érzem, mintha elvesznék. - Anna: Ehrlich gesagt ... ich fühle mich noch ein bisschen fremd. Alles ist neu, und manchmal habe ich das Gefühl, mich zu verlieren.
Lena: Ismerős érzés! Én itt nőttem fel, de amikor egy évre külföldre mentem, ugyanezt éreztem. Egy teljesen új helyen kezdeni sosem könnyű. - Lena: Das kenne ich! Ich bin hier aufgewachsen, aber als ich für ein Jahr ins Ausland gegangen bin, habe ich mich genauso gefühlt. Einen Neuanfang an einem völlig fremden Ort zu wagen, ist nie einfach.
Anna: Igen, épp ezért jöttem ma ki a lakásból. Nem akartam egész nap otthon ülni. - Anna: Ja, genau deshalb bin ich heute rausgegangen. Ich wollte nicht den ganzen Tag allein zu Hause sitzen.
Lena: Helyes döntés! A kávézók mindig jók új emberek megismerésére. - Lena: Gute Entscheidung! Cafés sind immer ein guter Ort, um neue Leute kennenzulernen.
Anna: Te is gyakran jársz ide? - Anna: Kommst du oft hierher?
Lena: Igen, ez az egyik kedvenc helyem. Mindig kellemes a hangulat, és itt készítik a legjobb süteményeket. Meg kell kóstolnod a csokis muffint! - Lena: Ja, das ist einer meiner Lieblingsorte. Die Atmosphäre ist immer angenehm, und sie machen hier die besten Kuchen. Du musst unbedingt den Schokoladenmuffin probieren!
Anna: Igazán? Akkor legközelebb kipróbálom. - Anna: Wirklich? Dann probiere ich ihn das nächste Mal.
(A pincér meghozza az italokat.) - (Der Kellner bringt die Getränke.)
Lena: És miért költöztél ide? Munka vagy tanulás miatt? - Lena: Und warum bist du hergezogen? Wegen der Arbeit oder zum Studieren?
Anna: Munka miatt. Új állást kaptam egy irodában. - Anna: Wegen der Arbeit. Ich habe eine neue Stelle in einem Büro bekommen.
Lena: Az nagyszerű! És hogy érzed magad eddig? - Lena: Das ist großartig! Und wie fühlst du dich bisher?
Anna: Kicsit izgulok, még nem ismerem jól a kollégáimat, de remélem, hamar beilleszkedem. - Anna: Ich bin ein wenig nervös, ich kenne meine Kollegen noch nicht so gut, aber ich hoffe, ich finde mich schnell ein.
Lena: Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. És ha van kedved, szívesen megmutatom neked a várost. - Lena: Da bin ich mir sicher! Und wenn du Lust hast, zeige ich dir gerne die Stadt.
Anna: Tényleg? Az fantasztikus lenne! Még csak néhány helyet ismerek, és jó lenne tudni, hol vannak a legjobb helyek. - Anna: Wirklich? Das wäre fantastisch! Ich kenne bisher nur ein paar Orte und würde gerne wissen, wo die schönsten Plätze sind.
Lena: Holnap délután ráérsz? Megmutathatom a kedvenc parkomat és egy szuper kis könyvesboltot is. - Lena: Hast du morgen Nachmittag Zeit? Ich könnte dir meinen Lieblingspark und eine tolle kleine Buchhandlung zeigen.
Anna: Holnap délután tökéletes! Már alig várom. - Anna: Morgen Nachmittag passt perfekt! Ich freue mich schon.
(Mindketten elmosolyodnak, és folytatják a beszélgetést.) - (Beide lächeln sich an und setzen das Gespräch fort.)
Anna: Köszönöm, hogy megszólítottál. Máris kevésbé érzem magam egyedül ebben a városban. - Anna: Danke, dass du mich angesprochen hast. Ich fühle mich jetzt schon weniger allein in dieser Stadt.
Lena: Ugyan, ez a legkevesebb! Néha egyetlen beszélgetés is elég ahhoz, hogy otthonosabbnak érezzük magunkat. - Lena: Ach, das ist doch das Mindeste! Manchmal reicht ein einziges Gespräch, um sich gleich wohler zu fühlen.
(Anna a csészéjére néz, majd ismét Lenára mosolyog.) - (Anna schaut auf ihre Teetasse und lächelt dann wieder zu Lena.)
Anna: Azt hiszem, ma egy új barátot találtam. - Anna: Ich glaube, heute habe ich eine neue Freundin gefunden.
Lena: Én is így érzem. Holnap találkozunk, Anna! - Lena: Das Gefühl habe ich auch. Wir sehen uns morgen, Anna!
Anna: Igen, találkozunk! - Anna: Ja, bis morgen!
---------
deutsch
---------
(Anna betritt ein Café, zieht ihren Mantel aus und setzt sich an einen Tisch am Fenster. Draußen regnet es, die Menschen eilen hastig die Straße entlang.)
Anna: Ein seltsames Gefühl, in einer völlig neuen Stadt zu sein ... Alles ist so fremd.
(Der Kellner tritt an den Tisch.)
Kellner: Was darf ich Ihnen bringen?
Anna: Eine Tasse grünen Tee, bitte.
(Anna blickt nach draußen, in Gedanken versunken. Plötzlich spricht sie eine freundliche Stimme an.)
Lena: Hallo! Ist dieser Platz noch frei?
(Anna schaut überrascht auf eine rothaarige junge Frau, die lächelnd neben dem Tisch steht.)
Anna: Ja, natürlich. Setz dich ruhig.
Lena: Danke! Ich brauche dringend einen heißen Kaffee bei diesem grauen Wetter.
(Lena nimmt ihren Mantel ab und macht es sich bequem.)
Lena: Übrigens, ich bin Lena. Wohnst du hier in der Stadt?
Anna: Ich bin Anna. Ich bin erst vor Kurzem hergezogen und kenne noch niemanden.
Lena: Oh, wirklich? Und wie gefällt dir die Stadt bisher?
Anna: Ehrlich gesagt ... ich fühle mich noch ein bisschen fremd. Alles ist neu, und manchmal habe ich das Gefühl, mich zu verlieren.
Lena: Das kenne ich! Ich bin hier aufgewachsen, aber als ich für ein Jahr ins Ausland gegangen bin, habe ich mich genauso gefühlt. Einen Neuanfang an einem völlig fremden Ort zu wagen, ist nie einfach.
Anna: Ja, genau deshalb bin ich heute rausgegangen. Ich wollte nicht den ganzen Tag allein zu Hause sitzen.
Lena: Gute Entscheidung! Cafés sind immer ein guter Ort, um neue Leute kennenzulernen.
Anna: Kommst du oft hierher?
Lena: Ja, das ist einer meiner Lieblingsorte. Die Atmosphäre ist immer angenehm, und sie machen hier die besten Kuchen. Du musst unbedingt den Schokoladenmuffin probieren!
Anna: Wirklich? Dann probiere ich ihn das nächste Mal.
(Der Kellner bringt die Getränke.)
Lena: Und warum bist du hergezogen? Wegen der Arbeit oder zum Studieren?
Anna: Wegen der Arbeit. Ich habe eine neue Stelle in einem Büro bekommen.
Lena: Das ist großartig! Und wie fühlst du dich bisher?
Anna: Ich bin ein wenig nervös, ich kenne meine Kollegen noch nicht so gut, aber ich hoffe, ich finde mich schnell ein.
Lena: Da bin ich mir sicher! Und wenn du Lust hast, zeige ich dir gerne die Stadt.
Anna: Wirklich? Das wäre fantastisch! Ich kenne bisher nur ein paar Orte und würde gerne wissen, wo die schönsten Plätze sind.
Lena: Hast du morgen Nachmittag Zeit? Ich könnte dir meinen Lieblingspark und eine tolle kleine Buchhandlung zeigen.
Anna: Morgen Nachmittag passt perfekt! Ich freue mich schon.
(Beide lächeln sich an und setzen das Gespräch fort.)
Anna: Danke, dass du mich angesprochen hast. Ich fühle mich jetzt schon weniger allein in dieser Stadt.
Lena: Ach, das ist doch das Mindeste! Manchmal reicht ein einziges Gespräch, um sich gleich wohler zu fühlen.
(Anna schaut auf ihre Teetasse und lächelt dann wieder zu Lena.)
Anna: Ich glaube, heute habe ich eine neue Freundin gefunden.
Lena: Das Gefühl habe ich auch. Wir sehen uns morgen, Anna!
Anna: Ja, bis morgen!
-----------------------------------------
Új barátok találtak
1. Anna szorosabbra húzta a kapucniját az arcán, és a sárban lépkedett az esőben.
2. Épp most költözött egy új városba, senkit sem ismert, és magányosnak érezte magát.
3. Minden idegen volt: az utcák, az emberek, még a sarki szupermarket is.
4. Azon a délutánon elhatározta, hogy bemegy egy kis kávézóba, hogy kiszabaduljon a lakásból.
5. Leült az ablak melletti asztalhoz, rendelt egy teát, és figyelte a járókelőket odakint.
6. Hirtelen egy barátságos hangot hallott: „Szabad ez a hely?”
7. Felnézett, és egy vörös hajú fiatal lányt látott, aki mosolyogva a szabad helyre mutatott.
8. „Igen, természetesen” – mondta Anna meglepetten.
9. „Lena vagyok” – mutatkozott be az idegen, miközben leült.
10. „Úgy nézel ki, mintha új lennél itt.”
11. Anna habozva bólintott.
12. „Igen, épp most költöztem ide. Még senkit sem ismerek.”
13. Lena elmosolyodott.
14. „Akkor itt az ideje! Én itt nőttem fel, mindent meg tudok mutatni neked.”
15. A rövid beszélgetésből hosszú társalgás lett.
16. Nevettek, meséltek a hobbijukról, és rájöttek, hogy sok közös van bennük.
17. Amikor elhagyták a kávézót, Anna már nem érezte magát olyan idegennek.
18. „Holnap megmutatom neked a város legjobb helyeit” – mondta Lena búcsúzóul.
19. Anna elmosolyodott.
20. Talán az újrakezdés nem is olyan nehéz – és talán ma egy új barátra lelt.
---------
ungarisch - deutsch
---------
Új barátok találtak - Neue Freunde gefunden
1. Anna szorosabbra húzta a kapucniját az arcán, és a sárban lépkedett az esőben. - Anna zog die Kapuze enger um ihr Gesicht und stapfte durch den Regen.
2. Épp most költözött egy új városba, senkit sem ismert, és magányosnak érezte magát. - Gerade war sie in eine neue Stadt gezogen, kannte niemanden und fühlte sich allein.
3. Minden idegen volt: az utcák, az emberek, még a sarki szupermarket is. - Alles war fremd: die Straßen, die Menschen, sogar der Supermarkt um die Ecke.
4. Azon a délutánon elhatározta, hogy bemegy egy kis kávézóba, hogy kiszabaduljon a lakásból. - An diesem Nachmittag hatte sie sich entschlossen, in ein kleines Café zu gehen, um aus ihrer Wohnung herauszukommen.
5. Leült az ablak melletti asztalhoz, rendelt egy teát, és figyelte a járókelőket odakint. - Sie setzte sich an einen Tisch am Fenster, bestellte einen Tee und beobachtete die Passanten draußen.
6. Hirtelen egy barátságos hangot hallott: „Szabad ez a hely?” - Plötzlich hörte sie eine freundliche Stimme: „Ist hier noch frei?“
7. Felnézett, és egy vörös hajú fiatal lányt látott, aki mosolyogva a szabad helyre mutatott. - Sie blickte auf und sah ein junges Mädchen mit roten Haaren, das lächelnd auf den freien Platz deutete.
8. „Igen, természetesen” – mondta Anna meglepetten. - „Ja, natürlich“, sagte Anna überrascht.
9. „Lena vagyok” – mutatkozott be az idegen, miközben leült. - „Ich bin Lena“, stellte sich die Fremde vor, als sie sich setzte.
10. „Úgy nézel ki, mintha új lennél itt.” - „Du siehst so aus, als wärst du neu hier.“
11. Anna habozva bólintott. - Anna nickte zögerlich.
12. „Igen, épp most költöztem ide. Még senkit sem ismerek.” - „Ja, gerade erst umgezogen. Ich kenne noch niemanden.“
13. Lena elmosolyodott. - Lena grinste.
14. „Akkor itt az ideje! Én itt nőttem fel, mindent meg tudok mutatni neked.” - „Dann wird’s aber Zeit! Ich bin hier aufgewachsen und kann dir alles zeigen.“
15. A rövid beszélgetésből hosszú társalgás lett. - Aus dem kurzen Gespräch wurde eine lange Unterhaltung.
16. Nevettek, meséltek a hobbijukról, és rájöttek, hogy sok közös van bennük. - Sie lachten, erzählten von ihren Hobbys und stellten fest, dass sie viele Gemeinsamkeiten hatten.
17. Amikor elhagyták a kávézót, Anna már nem érezte magát olyan idegennek. - Als sie das Café verließen, fühlte sich Anna nicht mehr so fremd.
18. „Holnap megmutatom neked a város legjobb helyeit” – mondta Lena búcsúzóul. - „Morgen zeige ich dir die besten Ecken der Stadt“, sagte Lena zum Abschied.
19. Anna elmosolyodott. - Anna lächelte.
20. Talán az újrakezdés nem is olyan nehéz – és talán ma egy új barátra lelt. - Vielleicht war der Neuanfang gar nicht so schwer – und vielleicht hatte sie heute eine neue Freundin gefunden.
---------
deutsch
---------
Neue Freunde gefunden
1. Anna zog die Kapuze enger um ihr Gesicht und stapfte durch den Regen.
2. Gerade war sie in eine neue Stadt gezogen, kannte niemanden und fühlte sich allein.
3. Alles war fremd: die Straßen, die Menschen, sogar der Supermarkt um die Ecke.
4. An diesem Nachmittag hatte sie sich entschlossen, in ein kleines Café zu gehen, um aus ihrer Wohnung herauszukommen.
5. Sie setzte sich an einen Tisch am Fenster, bestellte einen Tee und beobachtete die Passanten draußen.
6. Plötzlich hörte sie eine freundliche Stimme: „Ist hier noch frei?“
7. Sie blickte auf und sah ein junges Mädchen mit roten Haaren, das lächelnd auf den freien Platz deutete.
8. „Ja, natürlich“, sagte Anna überrascht.
9. „Ich bin Lena“, stellte sich die Fremde vor, als sie sich setzte.
10. „Du siehst so aus, als wärst du neu hier.“
11. Anna nickte zögerlich.
12. „Ja, gerade erst umgezogen. Ich kenne noch niemanden.“
13. Lena grinste.
14. „Dann wird’s aber Zeit! Ich bin hier aufgewachsen und kann dir alles zeigen.“
15. Aus dem kurzen Gespräch wurde eine lange Unterhaltung.
16. Sie lachten, erzählten von ihren Hobbys und stellten fest, dass sie viele Gemeinsamkeiten hatten.
17. Als sie das Café verließen, fühlte sich Anna nicht mehr so fremd.
18. „Morgen zeige ich dir die besten Ecken der Stadt“, sagte Lena zum Abschied.
19. Anna lächelte.
20. Vielleicht war der Neuanfang gar nicht so schwer – und vielleicht hatte sie heute eine neue Freundin gefunden.
Abgerufen von „https://de.wikibooks.org/w/index.php?title=Ungarisch/Ungarisch-Lesebuch-Dialoge/Freunde_und_Bekannte_-_Teil_5&oldid=1054901“